Nyomtatás

2013 N.A.C. Universum, ahogy én láttam

Írta: Vida Zoltán I Létrehozva: . I Kategória: Hírek

nachungary.png

Az N.A.C. Universum talán a legszínvonalasabb amatőr verseny, mind létszámát, mind színvonalát tekintve.
Ezt figyelembe véve különösen nagy dolog, hogy 5 aranyérmet szereztünk, és megnyertük a csapatversenyt.
A bíráskodás nagyon korrekt volt, persze nem minden kategóriában, de összességében állítom, szerettek minket Hamburgban, és nagy részben azt kaptuk, amit érdemeltünk.
A magyar versenyzők szinte minden kategóriában döntőbe kerültek, szinte nem volt olyan versenyzőnk, aki nem került az első hatba.
Benedek Nikolett a fitness shape 30 év feletti kategóriában megérdemelten nyert, Sipőcz Etu pedig második lett.

Nagy Bettina a magyar csapat legnagyobb vesztese.
Sajnos Bettivel alaposan kitoltak, véleményem szerint első volt, a 11 bíróból 4 első helyre is helyezte.

Betti lázasan állt fel a színpadra, ami nyilván nagyban befolyásolta a teljesítményét, a délutáni döntőre már nem is akart kijönni, olyan rosszul volt.
Mivel igazi sportoló, így betegen is visszajött a döntőre, ahol végül 5. helyen végzett, igazságtalanul.
A fotósok azonban az elődöntő után a legjobbnak vélték, 2 órán át fotózták, ezért is érthetetlen a helyezése a számomra.
Fitnesz kategóriában 3 magyar lány indult, és mind a három döntős lett.

Palecian Judit a testfordulóban a legjobb volt, viszont a gyakorlata nagyjából ötödik helyezést ért, így Judit 3. lett.
Füzi Krisztina a test fordulóban 6. volt, a gyakorlata viszont nagyon látványos volt, így végül a negyedik helyen végzett.
Szabó Judit a testfordulóban szerintem 4. a gyakorlatban is 4 volt, de a bírók végül a 6. helyre helyezték.
Hercog Bettinek sajnos nem sikerült döntőbe kerülnie, talán majd jövőre.
Atletic 175 cm alatt Arnold Gergely első helyéhez nem fért kétség, uralta a mezőnyt, biztosan nyert.

Atletic 175 cm felett Kohári Ricsitől titkon győzelmet vártam.
Nem tévedtem nagyot, Ricsi a tavalyi Universum győztest megelőzte, de volt két új versenyző, akit még nem láttunk, így végül harmadik lett, szoros versenyben.

Bibó Alpár sajnos nem tudott a döntőbe kerülni, nagyon erős volt a mezőny, Alpár bár jó formát hozott, ez most nem volt elég a döntőbe jutáshoz.
Figure kategóriában Csala Lilla hatodik lett, szerintem inkább 5. volt, de a bírák sajnos másként látták.

Női testépítésben Makár Tamara szerintem élete legjobb formájában volt, döntősnek kellett volna lennie, sajnos a bírák nem így látták, így Tamara nem került a döntőbe.

Masters 40 év feletti kategóriában Szakács Sanyi remek formával érkezett, és élete első Universumán második helyezést ért el.
Sanyi már régen megérdemelte volna a nemzetközi elismerést, de balszerencsés volt, mindig sérülések zavarták, örülök neki, végre bebizonyította, ott a helye a nemzetközi élvonalban.

A másik magyar versenyző, Illés József formája egy kisebb csoda.
Remek formát hozott, élete első verseny idényén 5. helyezést ért el a népes és nagyon színvonalas mezőnyben.
Major Zsolti a 165 cm alatti kategóriában megérdemelten nyert, immár 3.-szor!

Zsolti élete legjobb formájában volt, megérdemelten nyert.
Kökény Béla a 172 cm alatti kategóriában diadalmaskodott, óriási küzdelemben.

Végül a sok összevetés után Béla megérdemelten nyert, összességében a ő volt a legjobb, szerencsére meg is kapta a helyezést, amit érdemelt.
Dudás Ádám a 179 cm alatti kategóriába élete legjobb formájával nyert, nagy különbséggel.

Szalma Attila hajszál híján nem lett döntős, nagy csatában végül a hetedik helyen végzett.
Az abszolút bajnoki cím eldöntésénél a bírák Dudás Ádámot látták a legjobbnak, megérdemelten.

Gratulálok az egész magyar csapatnak, remek teljesítményt nyújtottak, és megérdemelten nyerték a csapatversenyt.
Vida Zoltán