Nyomtatás

A Frey Classic-on induló végleges magyar csapat

Írta: Vida Zoltán I Létrehozva: . I Kategória: Hírek

Frey Classic 2014.jpg

A Frey Classic egy elit verseny, melyre csak olyan versenyzők nevezhetnek, akik már voltak döntősök az N.A.C. nemzetközi versenyein.
Ettől különleges esetekben a szervezők eltérhetnek, ha olyan versenyzőről van szó, aki eléri azt a mércét, ami emeli ennek a nívós versenynek a színvonalát.
Ez azonban a szervezők dolga, ők döntik el kit látnak szívesen, ki az akiről úgy ítélik meg, helye van ezen a nívós versenyen.
A mezőnyt nagyjából 12-14 főben maximalizálták, csak a legjobbakat akarják látni a színpadon, látványos, pörgős versenyt szeretnének, nem akarják túl hosszúra nyújtani, nem a mennyiség, a minőség a lényeg.
Tehát az eddigi nevezett versenyzők a következők:


Szalma Attila

Kökény Béla

Nagy Levente

Major Zsolt

Benedek Nikolett

Füzi Krisztina

Kanti Boglárka

A nevezési határidő február 1, ha valaki még élni akar a nevezés jogával, és megfelel a feltételeknek, kérem jelezze.
És kérem az eddig jelentkezett versenyzőket, jelezzék ha valami miatt mégsem indulnak, ne kelljen utólag lemondanom a nevezéseket.
A hírek szerint La Lave Alex is indul, ő a Frey Nutrition támogatott versenyzője, teljesen külön utazik, és tőlem független nevezett.

A magyar versenyzők szállását az ígéret szerint a rendező állja, az utazást viszont egyénileg kell megoldani, a kísérők szállása természetesen fizetős.
Minden versenyzőnek sikeres felkészülést kívánok!
Vida Zoltán