Magyar versenyzők az N.A.C. Universumon: Novák Viktória

Novák Viktória első versenyidényén van túl, és elmondhatjuk, berobbant mind a nemzetközi, mind a hazai élvonalba.
Az utolsó négy hónap felkészülését közösen terveztük meg, és volt szerencsém napról napra látni Viktória átalakulását, pozitív értelemben.
Nézzük, hogyan értékeli saját maga az őszi teljesítményét.


B.S.
Milyen versenyeken indultál, melyik eredmény volt számodra a legértékesebb?
N.V.
Összesen 3 versenyen vettem részt, de a Pro Nutrition Grand Prix-en még csak színpad próbát tartottam, csak fellépést vállaltam, versenyzést nem.
Utána 2012.október 14. Bodysport Kupa következett, ahol 2.helyezest értem el, kvalifikáltam magam a NAC Universumra.


A fő versenyem a November 24.-én megrendezett N.A.C. Universum volt Hamburgban, ahol bronzérmes lettem.
Mindkét eredmény értékes a számomra.


B.S.
Hogyan értékeled az őszi teljesítményed?
N.V.
Az őszi teljesítményem, mely egyben az első verseny szezonom is, teljesen elégedett vagyok, amit szerettem volna, azt elértem.
B.S.
Melyik versenyen érezted magad a legjobban, és miért?
N.V.
Nem tudok különbséget tenni a versenyek között,minden versenyen csodasan éreztem magam,a színpadon imádom lenni...a versenyek maradandó boldog emlékek



B.S.
Volt e olyan pont a felkészülésedben, amikor úgy érezted, eleged van, és nem bírod tovább?


N.V.
Igen volt olyan pont a felkészülés alatt,nem is egyszer...de sokan vannak mellettem,akik segítettek ezen atlendülni,de a legnagyobb erő ami vitt előre,az az elhivatottság és az alom valóra válása,melyről mar rég álmodtam,h ott lehessek a színpadon,megmutatni,h képes vagyok rá és nem akármilyen eredménnyel végezni!


B.S.
Melyik verseny volt a legnehezebb, legszínvonalasabb, amin idén indultál?
N.V.
A NAC Universum Világbajnokság,komoly kihívás volt számomra,de mint említettem idén két versenyem volt,így mindkettő kemény Kitartás, lemondás és sok áldozatot kellett ahhoz, hogy a lehető legjobb helyen végezzek.
B.S.
Elégedett vagy az eredményekkel amit elértél?


N.V.
Igen, elégedett vagyok.
Amit szerettem volna, amit megálmodtam, azt teljesítettem, mindent megtettem annak érdekében, hogy a maximumot hozzam ki magamból, melyben a barátaim, családom és a legfontosabb ember Vida Zoltán segített, nélkülük nem sikerülhetett volna ez a gyönyörű eredmény!


B.S.
Mik a jövőre néző terveid?
N.V.
Hát, most megfogtál..az őszi szezon nagyon jól sikerült, életem első nemzetközi versenyén rögtön dobogós lettem.
Érthető, kedvet kaptam a folytatáshoz.


Cél a Cipruson megrendezendő N.A.C. Világbajnokság, ahol nyerni szeretnék a figure kategóriában.
A mezőny mint mondják, tavasszal kicsit gyengébb, de nem erre akarok alapozni, sokkal jobb szeretnék lenni, mint az Unversumon.
Felhozom a hiányosságaimat, még szárazabb leszek, és nyerek, ez így röviden a terv, elmondva egyszerűnek tűnik, de tudom, nem lesz az.
B.S.
Köszönjük az interjút, és további sok sikert!
Vida Zoltán