Magyar versenyzők az N.A.C. Universumon: Deák István

Deák Pisti, ismertebb nevén Izom Pisti eléggé közismert testépítő, első sorban internetes tevékenysége miatt, ami igen ellentmondásos, vannak akiknek bejön, és van akiknek nem, de egy biztos, sokan ismerik.
Pisti még csak 20 éves, még csak most kezdi felfedezni a saját személyiségét.
Igazán az sincs kialakulva benne, milyen versenyeken akar versenyezni, milyen sportágban, és milyen szövetségnél.
Saját nézetei sokszor irreálisak, de emiatt kár rá haragudni, ez nem rosszindulatból, inkább a saját naivitásából fakad.
Talán idővel majd kinövi, és eldönti, merre halad.


Íme, a vele készült interjú.
B.S.
Milyen versenyeken indultál, melyik eredmény volt számodra a legértékesebb?
D.I.
A 2012-es őszi szezonban 3 versenyen indultam, amit inkább mondhatnánk 4-nek is, hiszen négyszer törekedtem arra, hogy ,,csúcsformába" kerüljek.
Kezdésnek 2012.09.15-re hoztam magamat formába a SizeAndSymmetry fotózás erejéig...ide igazándiból nem terveztem olyan formát vinni ami összejött (a szezon alatt csak a PRO Nutrition GP-n tudtam megismételni majdnem azt a formát) amelyet mi más bizonyítana jobban, hogy még nem is diétáztam...csak vízhajtást csináltam.
Zsír szezonon kívül, még pihenő szakaszban sem jön rám, de cserébe vizes vagyok, nagyon, ami annyiban jó, hogy tudok magamhoz képest nagy súlyokkal is edzeni.
De elkanyarodtam a kérdéstől, visszaváltok...
Az első igazi megmérettetésem a PRO Nutrition GP volt, Romániában.


Ez a verseny adta számomra idén a ,,legnagyobb" élményt...álmomban sem mertem volna gondolni, hogy Romániában ennyire tisztelik a Testépítést s azokat akik azért küzdenek nap, mint nap, hogy csak 10-15 perc erejéig megmutathassák a színpadon az akaratból, a hitből, és az áldozathozatalból létrejövő fizikumot.
E versenyen – 80 kg-ba sikerült fogynom épphogy, 79.5kg-val mérlegeltem.
Végül 2. lettem a tavalyi abszolút bajnok, idei N.A.C. Universe győztes mögött, Moldovan Ionica mögött, kivel beszéltem pár szót s meg tudtam azt is, hogy magyarul ,,János"-nak hívják:) (ha jól emlékszem e nevet mondta)
A 2. versenyem a Bodysport Kupa volt, ami nem pont úgy jött össze, hogy terveztem, vizes maradtam....6. lettem 2 ponttal csúsztam le a dobogóról...nem is tudom mennyivel az első helyről.
Ha szárazabb vagyok partiban vagyok az első helyért, hiszen tömeg és forma rendben volt plusz a pózolásom is.
De ezen már nem rágódom...az első pár napban elég volt, hiszen akkor végig ment az is bennem, hogy lepontoztak a személyiségem miatt + ehhez hasonló idétlenségek.
Szoros verseny volt...2 pont az nem sok.
Kellett az a ,,pofon" ott nekem.


E verseny után még tervbe volt véve a Superbody is, de inkább kihagytam azért, hogy kitudjam pihenni magamat a egymás után 3 vízhajtásból a főversenyre.
Majd 1 hónapig vízhajtásról hallani sem akartam...ami végül jót is tett, hiszen egy nagyobb tömeggel, 87-88kg -al élesebb formát tudtam vinni a N.A.C. Universre a Bodysport-nál, de ide sem jött össze a ,,csúcsforma".
Csúcsformában 82-83kg lettem volna, annyi, mint a fotózáson, de mégis sűrűbben és vastagabb kiadásban.
Végül 10-en kívül kerültem, ha jól értelmeztem utolsó előtti lettem.
Ami kicsit furcsa nekem.
Olyan is elém került ki végképpen nem volt formában.
De ez egy ilyen ,,sport"...pontozásos rendszer folyik...

BS.
 Hogyan értékeled az őszi teljesítményed?
D.I.
Én minden tőlem telhetőt megtettem, nem adtam fel. Ennyiben itt ki is meríteném e kérdésre a választ.

B.S.
 Melyik versenyen érezted magad a legjobban, és miért?
D.I.
Mindegyik versenyen jól éreztem magamat, mindegyiken másért.
Romániában azért, mert életemben először voltam pár óránál többet más országban, s megtapasztalhattam, hogy más országban miként is kezelik a Testépítést...nem úgy, mint itthon.
Ezt látni kell, leírni nem lehet.
A 2. versenyen a Bodysport Kupa amiatt, hogy országon belül volt, és olyanokkal is találkozhattam akikkel már jó régen nem, akik kerülni kezdtek, vagy leírtak a 2011-es szezonom után...láthatták azt, hogy én nem adtam fel, igen is itt vagyok...és nem is fogom feladni.


Mindemellett edzőtársam első versenye is volt, ami neki sem úgy sült el ahogy tervezte 1 betegség miatt, de mégis felállt s végigcsinálta!
A 3. verseny ismét a külföldi lét miatt is, amiatt is, ahogy ott néztek a versenyzők felé.
Mindemellett megismerhettem egy világverseny elvárásait.
A román versenyen mindemellett olyan hazai versenyzőkkel is találkozhattam, beszélhettem, kikkel eddig még nem volt alkalmam.
A Hamburgi verseny szintén ezért is maradt meg bennem kellemes emlékként, ott is 1 ,,kellemes" brigád részese lehettem.

B.S.
 Volt e olyan pont a felkészülésedben, amikor úgy érezted, eleged van, és nem bírod tovább?
D.I.
A Bodysport eredményhirdetésénél kb. 10 másodpercig volt bennem hasonló gondolat...ennyi.
Sose fordult meg komolyabban bennem az, hogy ,,feladom"...nem vagyok az a típus, főleg a Testépítés területén nem!
Az egész fiatalságomat erre szántam, ez az álmom az első a számomra.
E szezonom jó tanuló szezon volt, 20 évesen nem vagyok még semmiről sem lemaradva, sem IFBB PRO álmaimról, semmiről.
Annyi biztos, hogy ha a PRO Nutrition után több fehérjét tudok bevinni, s nem ch-val próbálom pótolni, akkor minden versenyen formába lettem volna.
Egy ideig működött az a vízhajtás mit magamban kitaláltam, de nem végig.

B.S.
Melyik verseny volt a legnehezebb, legszínvonalasabb, amin idén indultál?
D.I.
Az N.A.C. Universe.
Életemben nem láttam ennyi felkészült versenyzőt 1 rakáson, félelmetes mely egyben motiváló is volt.
Öröm volt számomra odáig eljutni idén eredménytől függetlenül.



B.S.
 Elégedett vagy az eredményekkel amit elértél?
D.I.
Attól függ milyen szemszögből nézem...ha helyezéseket nézem, akkor nem. Ha viszont olyan szögből nézem, hogy ,,nem adtam fel", akkor igen...

B.S.
 Mik a jövőre néző terveid?

D.I.
Tervbe van véve a jövő évi N.A.C. Mr. Universe ismét, ami lehet csak 2014-es lesz.
A fő célom 2015-ben kijutni az Arnold Classic-ra PRO kártya megszerzési eséllyel.
Sok dologtól függ indulok-e jövőre, szeretnék más irányba is menni kicsit, valami olyan irányba mi által eddig csak szorongás volt, van bennem. Nyárra kiderül minden.
B.S.
Köszönjük az interjút! Sok sikert!
Vida Zoltán