Soós Bernadett, Hízó Dia öt nappal az Universum előtt

vida fitness 2014_ 11 108.JPG

Soós Bernadett számára nagyon hosszú, és fele más volt az idény.
Gyakorlatilag nem versenyzett a saját kategóriájában, hol modell, hol figure kategóriában volt kénytelen versenyezni.
Egy héttel ez előtt, a Due Torri versenyen figure kategóriában 3. helyezést ért el, arányainak, és kidolgozásának köszönhetően.

N.A.C. Universum, utazással kapcsolatos információk

nachungary.png

Az N.A.C. Universum kvalifikációs versenye a Bodysport Kupa.
Aki ezen részt vesz, az jogot szerez az Universumon való indulásra, a helyezéstől függetlenül, hiszen összesen 60 versenyző nevezhető, de ekkora csapat még soha nem vett részt az Universumon.
Vagyis ez a verseny egy forma kontroll, aki nagyon gyenge formát mutat, azt inkább lebeszélném az Universumon való részvételről, mert az egy nagyon erős verseny.
Aki tehát indul a Bodysport Kupán, és részt akar venni az Universumon, annak azt tanácsolom, még most foglalja le a repülőjegyet, mert most még olcsó.

NAC Bajnokok estéje, október 18, Tenerife

tenerife.jpg

Az N.A.C. szövetség rendezésében rangos pénzdíjas verseny lesz Tenerifén.
A kellemes klímájú sziget először ad otthont ilyen rangos rendezvénynek.
A rendezők több magyar versenyzőt is meghívtak, és néhányan rajta vannak a rendezvény plakátján, ami óriási elismerés.

Az N.A.C. őszi verseny naptára

nachungary.png

Az őszi idényre már több versenyző elkezdte a felkészülést.
Akik az ősszel érdeklődnek az N.A.C. szövetség versenyei után, annak némi segítséget szeretnék nyújtani, az időpontok tekintetében.
Az N.A.C. egy nagyon dinamikusan fejlődő szövetség, az ősszel két nagy pénzdíjas versenyt szervez, az egyik meghívásos, a másik teljesen nyílt.
Íme, az általam ismert időpontok: