Kohári Richárd két héttel az N.A.C. Universum előtt
Ricsi a tavalyi évhez képest minden tekintetben óriásit fejlődött.
Arányaiban, méreteiben, és kidolgozásában is sokkal jobb, mint tavaly.
Vastagítás alatt a testsúlya 93 kg volt, aránylag jó formában, így gondolkodtunk azon is, hogy atletic kategória helyett nyílt testépítésben indul.
Végül közös megegyezéssel az atletic kategória mellett döntöttünk, Ricsi ebben a kategóriában szeretne bizonyítani az N.A,C. Universumon.
Négy évvel ez előtt, mikor elkezdtünk együtt dolgozni, Ricsi testsúlya 67 kg volt, tehát ehhez képest szerintem óriási változás ment végbe a fizikumában.
Nagyon nehéz verseny lesz, legalább 25 jól felkészült sportolóval, ennek ellenére az aktuális formát látva bizakodó vagyok, ha minden úgy sikerül, ahogy elképzeltem, csalódott lennék, ha Ricsi nem végezne legalább a dobogón.
Ricsi felkészülése célegyenesbe fordult, minden apró részletre figyelni kell, kevés az idő, már nem lehet hibázni.
Ricsi jelenleg 87 kg, jó formában, de az Universumig még sokat kell javulnia.
A versenysúlya maximum 82 kg lehet, ez az atletic kategória felső határa az ő magasságához.
Ezt a súlyt nyilván csak a mérlegelés pillanatában kell hoznia, másnap a színpadon már legalább 1-1.5 kg-mal több lesz.
Az utolsó 5 kg nagyon lassan próbálja elveszíteni, cél hogy izomtömeget ne veszítsen, és borotva éles legyen.
Nagyon élesnek kell lennie, talán ez az egyetlen tényező, amin elcsúszhat.
Tavaly hasonló tömegű, rosszabb genetikával rendelkező versenyzők kerültek elé, csak a szárazság miatt.
Idén azonban más lesz a helyzet, szerintem ez az év áttörés lesz Ricsi pályafutásában.
Vida Zoltán