Soós Bernadett két héttel a Frey Classic előtt
Bernadett hihetetlen gyorsan lendült formába, ha megnézzük a nyolc héttel ez előtti képeit, mintha nem is ugyan arról a személyről lenne szó, akkora a változás.
Persze hozzá tartozik, remek alapokról indult, bár nem versenyzett, de edzésben maradt, így nem a nulláról kellett felépítenie magát.
Két héttel a Frey Classic előtt már remek formában van, már tényleg csak a finom hangolás, és a színpadi mozgás csiszolása van hátra.
Bernadett a Frey Classic-on nem saját kategóriájában, a fitness-ben, hanem fitness shape-ben indul, ami nagyjából a sport modell kategória megfelelője a többi szövetségnél.
Alkatilag Berni ebben is jó lesz, nyilván nem fog teljesen beszárítani, mert az a modell kategóriában lepontozásra kerülhet.
A cél most egy sportos, nőies felépítésű női test, felületi definícióval.
Szerintem ezt már most elértük, már csak egészen apró korrekciók vannak hátra, de erre bőven elegendő lesz a hátra lévő két hét.
Berni a csúcsformát az N.A.C. Világbajnokságra tervezi, szeretne egy világbajnoki címet is, az Universum címe mellé.
A Bodysport Kupán, mivel már nyert Universumot, nem indul, de fellép a versenyen, bemutatja a gyakorlatát is.
Berni ezeken felül több versenyt nem tervez, legközelebbi versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, itt biztosan indul, hiszen ez a cég támogatta a felkészülésben.
A Frey Classic egy főpróba lesz a számára, hiszen ne feledjük, két éves kihagyás után tér vissza, így nagy felelőtlenség lenne előkészületi versenyen való részvétel nélkül kiutaznia a világbajnokságra.
Nem lesz könnyű verseny, hiszen Benedek Nikolett fitness shape világbajnok is indul, szerintem szoros verseny lesz, a pillanatnyi forma fog dönteni.
Berni nem fog elkeseredni akkor sem, ha nem nyer, hisz ez alapvetően nem az ő kategóriája, de ez nem azt jelenti, nem fog mindent megtenni a sikerért.
Berni felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán