Kálmán Csilla négy héttel a Frey Classic előtt
Kálmán Csilla alkatilag nagyon tehetséges.
Lakatos Misi tanítványa, az ő segítségével jutott el a jelenlegi szintre.
Misi kérte tőlem, járjak közben az érdekében, mert szeretne indulni a Frey Classic-on.
A rendezőnek tetszettek a képei, és Csilla megkapta az engedélyt.
Az első kontrol óta csak két hét telt el, de a változás szembe tűnő.
Pedig Csilla csak 3 kilót fogyott, ami nem sok, de a mutatott forma sokkal jobb, és ez a lényeg.
Misi érti a dolgát, Csilla nyugodtan rábízhatja magát, ha hajlandó betartani az utasításokat, szerintem komoly formát hozhatnak össze.
Az előjelek jók, Csilla szépen alakul, de a neheze még hátra van.
Szerintem még legalább 4 kilót kell fogynia, de ez sokkal nehezebb lesz, mint az előző 3, sokkal jobban feszegeti a saját határait.
Csilla felépítése nagyon jó, pont annyira izmos, mint amennyit az NAC fitness shape kategória megenged, viszont a kidolgozásán még egyértelműen javítani kell.
A pózolásán is kell még csiszolni, szerencsére jók az alapok, Misi jó munkát végzett, nincs nagy gond, inkább arról van szó, hogy az NAC követelményeihez kell igazítani a pózolását, és ebben próbálok segédkezni.
A hátra lévő 4 hét szerintem mindenre elég lesz, 2 múlva, a következő kontrollnál szerintem Csilla csúcsformához közeli állapotban lehet.
A Frey Classic-on részt venni dicsőség, jól szerepelni pedig még nagyobb dicsőség.
Erős mezőny várható, nehéz bármit tippelni.
Csillát ennek ellenére a top 5-be várom, feltéve, ha sikerül a formába hozás.
Ez remek bemutatkozás lenne az NAC VB előtt, ahol már nem abszolút verseny lesz, így szerintem könnyebb lesz jó helyezést elérni.
Csilla felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán